Mindig is őszintén hittem abban, hogy egy kép értékét az odavezető út legalább annyira befolyásolja, mint maga a téma, vagy pld. a kompozíció megválasztása. Ezen gondolat fényében tehát senki számára sem lehet meglepő, ha határozottan elutasítom azt a kijelentést, miszerint, csak a kép számít!

Ezeket a felvételeket rettentően nehéz volt elkészíteni, egyrészt azért, mert a ködös terület intenzitása percről percre ingadozott. Egyszer kevés volt, aztán a következő pillanatban, -kis túlzással persze- az objektív végét sem láttam. De a legnagyobb “gondot” mégis az okozta, hogy az összes fotós, aki 3km-es körzetben lakik a Szabadság hídtól, korán kelt, fogta a kameráját és itt kötött ki, pont itt! Szerintem Ők is ezt gondolták velem kapcsolatban, de ez most nem számít. Volt is egy pillanat, amikor azt hittem, hogy valami fotótanfolyam foglalkozásába csöppentem. Az meg aztán végképp rontott a helyzetemen, hogy már elképzeltem a képeket a fejemben, ami rossz szokásom tudom és csak hátráltat, ugyanakkor nagy bánatomra a csalódást meg elősegíti.

Utólag átgondolva már szerencsésnek érzem magam. Nem készült sok kép ez igaz, de azok között találok olyat, ami már most nagy kedvencem lett, és ha Kalapos Uramnak bejön a jóslata, talán 2115-ben még mindig itt leledzik majd fotópapír formájában testet öltve.