Fuji X100 szerviz tapasztalatok

A múlt év decemberében vásárolt x100-as elkezdett drasztikusan bénázni. Nem lepett meg, sőt, már vártam, hiszen volt vele bajom bőven. A szoftveres hibákat még sikerült valahogy áthidalni, na de ez a mostani jelenség… Vagy szurokfeketére lövi a képet, mint az állat, vagy totál túlexponálja.
Hívtam a 220volt-ot. Közölték velem, hogy semmi baj, vigyem be a kamerát és majd szólnak.
Erre én: És mi lenne, ha egyenesen beszállítmányoznám a szervizbe és akkor egy csomó időt megspórolnánk?Oké, hangzott a válasz.
Telefonáltam a Fuji szervizbe, második csengetésre felvették. Elmondtam, hogy mi a problémám. Türelmesen végighallgattak, majd jött a válsz. “Vigyek magammal néhány problémás képet, aztán majd meglátjuk.”
Ma délelőtt bevittem a gépet. 1 héten belül jelentkeznek.
Basszus, eddig tök jól halad a dolog. Elérhetőek, rendesek, gyorsak. Remélem a hatékonysággal sem lesz gond…

12 thoughts on “Fuji X100 szerviz tapasztalatok

  1. Nekem ez zárhibának tűnik – bár azt nem tudom, hogy ezen a gépen milyen zár van (értsd: mechanikus vagy valami olyan elektronikus “zár”, ami a kompaktok nagy részén van/volt)
    Kíváncsi vagyok a tapasztalataidra. Nekem a Canon szervizzel tragikusan rossz tapasztalataim voltak.

  2. Szerintem meg valami fénymérési hiba. Van úgy, hogy egy adott területet megmérsz -1/250-et mutat 8-as blendénél- aztán vársz egy kicsit és még egyszer megméred, de akkor már 1/3000 a mért érték.

    Hm. Engem ezidáig négyszer akartak lehúzni a Cameránál. Hamarosan elviszem hozzájuk az 5dét, de ha most is inkorrektek lesznek, akkor valami óriási botrányt csinálok. Komolyan, még az Origo is beszámol majd róla. Na mindegy, ne szaladjunk annyira előre.

  3. Végülis az sem kizárt. “Analóg” gépnél láttam olyat, hogy valami mechanikus probléma miatt lassabban futott le a zár, mint ahogy be volt állítva. Az is ilyen túlexponált képeket csinált. Ebből gondoltam.

    Camera… egyszer csináltam egy kisebb botrányt, amikor az 1DmkIII kapcsán volt valami reklamációm és már sokadszor éreztem úgy, hogy hülyét akarnak csinálni belőlem. Nem kicsit dühösen ordibáltam pár mondat erejéig Bíró úrral, a szervizvezetővel. 🙂
    Utána kicsit változott a hozzáállásuk… nem tudom, hogy ennek a kis incidensnek volt-e köze hozzá. Mindenesetre még azt is megtették egy alkalommal, hogy az általam “megrongált” mattüveget (kézzel hozzáértem, ennek nyoma maradt rajta) ingyen kicserélték egy használhatóra.

  4. 🙂
    1. Anno egy 3napos Sigma obit akartak szétszedni zsömlével a kézben. Aztán persze kaptam egy új objektívet, de addig elég komoly vitákon mentem keresztül.

    2. Az 50mm-es garanciális obi munkalapjára ezt írták: “Beállítottuk az élességet amennyire lehetett” Ez a szöveg azért lényeges, mert nem az volt a munkalapon, hogy javíthatatlan, így a 220volt nem köteles egy új objektívet adni.

    3. A 400D kicsit koszos volt! A Camera azt mondta, hogy csak akkor tudják megtisztítani a szenzort, ha szétszedik. Ez viszont több tízezer forint lett volna. Persze egy másik cég simán megcsinálta. Csodálatos lett a végeredmény.

    4. 5D! Ugyanaz a sztori, mint a 400D esetében.

  5. Na, azért a 220Volt is “megér egy misét”… Egy 24-70/2.8-as objektívet vettem tőlük, ami azóta is hulladék: iszonyatosan erős CA-ja van, és ellenfényben homályos a képe. Camera kft “szakvéleménye”: a gyári specifikációknak megfelel az objektív. 220volt meg valahogy úgy állt hozzá, hogy kiküldik Németországba és ha ők mondják, hogy hibás, akkor cserélik. Holott vittem nekik képeket, amin elég nyilvánvalóan látszott, hogy gázos az objektív. 😦
    Ja! És amikor első alkalommal mentem reklamálni, nem volt egy nyomorult kártyaolvasójuk sem, hogy meg tudjam mutatni a bevitt képeket. Velem akarták megvásároltatni azt, ami a pultban volt… no comment.
    (ez még a Boráros téren volt)

  6. Szia, sajnos engem is elért a “fuji x100 sticky blades”. Kedden indítom a jótállást … Végül a tiéddel mi lett?

    1. Szia!
      Még nem tudom, hogy mire jutott a szerviz, április 19. a javítási határidő. Arra viszont készülj fel mindenképp, hogy kb. 1hónapig náluk lesz a géped. Biztos megoldják a problémát ez nem aggaszt különösebben, az viszont igen, hogy ugye egy ilyen szerelés szétszedéssel jár, és ha már nyitva van a rendszer, “akármibármi” is belekerülhet. Remélem nem lesz maszatos a szenzor…

  7. Szia!
    Nekem ugyanez a problémám, körülbelül egy hónapja kezdte el csinálni ezt az őrületet.
    Kérlek, oszd meg velem mi volt a szerviz tapasztalatod, mennyibe került, érdemes-e hozzájuk fordulni!

    Gyuri

  8. Szia!
    Velem maximálisan csúcskorrektek voltak. Javítási költségről nem tudok beszámolni, mert szerencsére még a garancia lejárta előtt adta meg magát a technika, így ezzel a részével nem kellett foglalkoznom, csak az idővel, ami viszont nagyon lassan ment. 1 hónapig volt a szervizben.

    u.i.: Remélem mihamarabb megoldódik a problémád!

Örülnék, ha leírnád a véleményed.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s