Hát ezt nem hiszem el, avagy háborgásom rövid története.

Január 7 Budapest és egy kis köd.

A pesti oldalról, közvetlenül a rakpart irányából, még nem készítettem ködös felvételt a Szabadság hídról és környezetéről. Ennek legfőbb oka a turista buszok jelenléte a parkolóban. Most viszont, üres volt, teljesen üres. Nagyon, nagyon ritkán látni így ezt a szakaszt, ráadásul még köd is van, szóval most már csak max néhány órát kell várnom egy karakteres autóra meg a jó szerencsére és kész is van az a kép, amiben reménykedtem, miután ez a látvány fogadott 12:04-kor.

Felvettem a pozíciómat, letettem az állványt és vártam. Készítettem ugyan néhány képet, de az igazi az lett volna, ha jön mondjuk egy De Tomaso pantera GT 5-ös a saját lábán, vagy egy szakadt világoskék Barkas, vagy bármilyen négykerekű, ami után megfordul a férfiember.

Nem jött! Jött viszont Vaszilij és Zsilenka, meg az ő Cooperük, egyenesen Oroszország-ból. Vaszilij kirakta az irányjelzőt jobbra és megállt pont előttem. Akkor még abban reménykedtem, hogy majd útbaigazítást fognak kérni tőlem, de nem. Leállították az autót és mindketten kiszálltak. Ekkor már elkezdtem aggódni és ezzel egy időben nem akartam hinni a szememnek.

Látja a faszi, hogy itt egy ember, egy állvány és rajta a kamera. Annyi hely van körülöttem, hogy nyolc platós Zil is simán elfért volna, de neki pont előttem kellett megállnia és kitakarni az egész hidat. Ezt-Nem-Hiszem-El!!!

Tehetetlenségemben levettem a gépet az állványról és „bosszúból” készítettem egy képet erről a két figyelmes emberről. Reméltem, hogy nem maradnak majd sokáig, így elkezdtem visszarakni a fényképezőgépet az állványra… Egy pillanatra felnéztem és kipillantottam jobbra. Na mi jött?! Egy fekete Mercedes halottaskocsi, a dobozában színültig lufival. Se előtte, se mögötte senki! Nem volt más a környéken csak Vaszilij, Zsilenka, a Cooper, egy csomó parkolóhely és én. Biztos, egész biztos, hogy meg lett volna ez a szürreális pillanat, ha Vaszilijt és kedves nejét nem itt vetette volna partra a sors.

Fél kettő körül elkezdett oszlani a köd, így nem láttam sok értelmét a maradásnak. Ugyan 3-4 fotót -ebből egyet az utókornak- még készítettem az oroszok távozása után, de amiért jöttem, az sajnos nem lett meg.

Spokoynoy nochi!

2018 Január 1.

Január első napja. 8-10 évvel ezelőtt naivan még biztos voltam abban, hogy ezen a napon csakis jó képekkel jöhetek haza, hiszen a szilveszteri éjszaka stabilan megágyaz majd a másnapi fotózáshoz. Hát, most már csak abban vagyok biztos, hogy az FKF munkatársai szélsebesen rendbe vágják a várost, így a hajnali zúzásnak nyomát sem lelni. 

Nem láttam mást ezen a „tavaszi” napon, csak józanul, békésen sétálgató turistákat, egy szomorú Liverpool szurkolót és a heti gyakorisággal megjelenő fürdőzőket a Duna budai oldalán. Még az időjárás sem volt a régi: Se hideg, se hó, se köd. Tulajdonképpen az égvilágon semmi sem utalt arra, hogy néhány órával korábban még 2017-et írtunk.

Na nem baj, majd jövőre!




    

Mexikói út

Egy Byh 20-06-os vasúti személykocsit -tudjátok, az a kék- képzeltem a Mercedes teherautó és a lefújt plakát fölé, amikor ezt az emlékeztető digitális skiccet elkészítettem. Néhány napja ismét arra jártam, hogy a megálmodott felvételt rögzítsem, de a merci már nem volt ott sajnos. Remélem valaki most azon dolgozik, hogy megmentse, mert nem volt túl jó bőrben szegény, amikor utoljára láttam.